Hírek
2014. Október 27. 09:43, hétfő | Helyi sport
2 érem a 2014 évi ökölvívó junior országos bajnokságról

74 egyesület 152 versenyzője lépett a kötelek közé október közepén a junior versenyzőknek rendezett országos bajnokságon, mely az ökölvívó sportág legnépesebb korosztálya
E nagy arányú mezőnyben a Tatabányai SC-t 5 fő képviselte. A megmérettetésben rész vevők név és súlycsoport szerint: Varga Béla 50 kg, Vörös Márton 66 kg, Pongó Albert 70 kg, Johan Jenő 75 kg és Mészáros Zoltán +86 kg.
Rózsa András vezetőedző, Udvari Attila és Csokor Zoltán edzők tanítványai a sorsolásnak köszönhetően, már a selejtezők során a későbbi magyar bajnokokkal kerültek szemben, így az éremszerzés számukra már nem volt lehetséges, azonban így is értékes helyezéseket értek el. Varga Béla az elődöntőben debreceni riválisával szoros csatát vívott, de végül az ellenfél kezét emelték a magasba, így a TSC versenyzője a dobogón bronzérmet vehetett át. Pongó Albert, Johan Jenő, Mészáros Zoltán súlycsoportjukban a későbbi bajnokoktól kaptak ki, ennek következményeként a 7. helyen végeztek az országos seregszemlén.
66 kg - ban 16 induló volt . Vörös Márton képviselte a Tatabányai színeket ebben a súlycsoportban . Első mérkőzése Hajdúszoboszlói ellenfelével szemben hamar véget ért , technikai ko-val nyert . 2. nap Kecskeméti versenyzővel került szembe , akit 5:0 arányú pontozással győzött le . Az elődöntőben Székesfehérvári ellenfelét szintén 5:0 arányban , magabiztos bunyóval verte. A döntőben Molnár Tamás , régi ríválisát kapta ellenfeléül , nagy tachtikai csatában minimális pont különbséggel vesztett , így 2. helyezett lett . A vereség ellenére a válogatott vezetősége úgy döntött , hogy ő indul a 2 hét múlva kezdődő Junior Európa Bajnokságon : mondta Kalló László , Vörös Márton edzője . A Junior válogatott teljes csapattal képviseli hazánkat az EB -én .
Tatabánya színeit 2 fő képviseli a 2014. évi Ökölvívó Ifjúsági Európa-bajnokságon. Versenyzőként a Földi Imre sport ösztöndíjas Tar Sándor 52 kg-ban, illetve bíróként Babai Sándor nemzetközi AIBA bíró. Tar Sándor eddigi nemzetközi tapasztalatait és eredményeit figyelembe véve, bízhatunk a sikeres szereplésében.
Ez egyik képen látható a két érmes Vörös Márton és Varga Béla, illetve a másik képen Mészáros Zoltán, Johan Jenő, Varga Béla, Rózsa András vezetőedző, Pongó Albert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 15:18, hétfő | PR
Új korszak a PMFC-nél: bemutatkozik Baksa Zsolt, a klub új tulajdonosa
A Pécsi MFC életében új fejezet kezdődik: a csapat többségi tulajdonosa Baksa Zsolt lett, aki nemcsak vállalkozói, hanem sportvezetői tapasztalatokkal is rendelkezik.
2025. Szeptember 08. 10:32, hétfő | PR
Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként