Hírek
2011. Szeptember 15. 12:54, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: Salamon Gy.
A hulladékgazdálkodásról Szákszenden
Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész rövid bemutatkozásával kezdődött a szákszendi képviselők szerdai ülése.
A lelkész augusztus 1-jétől látja el szolgálatát, s mint mondta, szeretne a közösség aktív részese és mozgatórugója lenni, s bízik benne, hogy a helyiekben partnert talál a kezdeményezéseihez. László Kálmán polgármester reményét fejezte ki, hogy jól érzi magát a községben, s azt kívánta, hogy tervei, elképzelései – mindenki örömére és megelégedettségére – váljanak valóra.
A folytatásban szó szerint szemétkérdés került terítékre, Kovács Miklós, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás projektirodájának vezetője számolt be az eddigi eredményekről, s a tervekről. Mint ismert, a 168 település alkotta társulás pályázati támogatással rekultivációs projektet indított el, a 83-ból két lerakó, összességében 90 millió forintos rekultivációja Szákszend területén valósul meg.
A tájékoztató során elhangzott, hogy ezek készültsége már 80%-os, a füvesítés és a monitoring kutak kiépítése van már csak hátra. A teljes projektzárást 2012 végére tervezik. László Kálmán kérdésére az irodavezető megerősítette: az átadás után a terület rendben tartása, a monitoring kutak üzemeltetési költségei, összességében évi 200 ezer forint kiadás 5 évig az önkormányzatot terheli. Kovács Miklós ugyanakkor azt is hozzátette: keresik a lehetőséget, miként lehetne a helyhatóságok számára forrást találni ezekre a költségekre.
A napirend tárgyalása során a hulladékégetés kérdése is felmerült, hiszen közismert, hogy a lerakók többsége egyszer betelik, ráadásul a közszolgáltatási díj csökkentése érdekében egy erőmű létrehozása a legcélravezetőbb. Kovács Miklós Németország példáját említette, ahol például a 8 KJ hőérték feletti hulladék nem is helyezhető el lerakóban.
Elhangzott, hogy a társulás 2003-as terveiben, az akkor kidolgozott pályázatában szerepelt is egy várpalotai erőmű megépítése, az ottani döntéshozók azonban végül nem támogatták. Azt követően a társulás területéről egyetlen település sem jelezte, hogy helyet biztosítana a beruházáshoz, pedig – hangzott el az ülésen – Oroszlányban is megvalósítható lett volna, ha nincs a lakossági tiltakozás.
Ha az eredeti tartalommal valósíthattuk volna meg elképzeléseinket, ma egy 20 milliárdos beruházással, a térségben megépült erőmű átadása előtt állnánk – mondta el a projektiroda vezetője, azt is hozzátéve, hogy azóta azonban változtak a feltételek, ilyen célra jelenleg nem lehet pályázati forrást találni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
