Hírek
2018. November 18. 00:00, vasárnap | Helyi
A tavalyi győztesek nyerték a PénzSztár verseny megyei selejtezőjét

– A tavalyi országos döntő győztese, a Tatabányai Árpád Gimnázium Kasszaőrök18 nevű csapata nyerte az immár hatodik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Komárom-Esztergom megyei selejtezőjét. Mellette egy másik tatabányai csapat is továbbjutott a november 22-én megrendezendő Közép-Dunántúl regionális középdöntőbe.
Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 6. évada október 11-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett, azaz több mint 4000 hazai és határon túli magyar középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen. Közülük – a két internetes előselejtező összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat vehetett részt a megyei selejtezőben.
A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny nemcsak a versenyzők jelentős számát tekintve a legnagyobb pénzügyi, gazdasági, vállalkozási témájú középiskolás verseny Magyarországon, hanem a megvalósításban közreműködő szervezetek, szakemberek népes tábora miatt is, akik évről évre példaértékű összefogással teszik lehetővé a 6 fordulós verseny sikeres lebonyolítását. A több mint 70 támogató és együttműködő szervezet között vannak pénzügyi intézmények, gazdasági szereplők, szakmai szervezetek, valamint hazai és határon túli egyetemek. A játék szakmai tartalmának összeállításában és a versenyzők zsűrizésében a pénzügyi-gazdasági élet prominens képviselői vesznek részt.
A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek. Ennek megfelelően, a megyei selejtezőben is változatos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek: rövid meghatározások alapján kellett azonosítaniuk különféle pénzügyi, gazdasági jellegű foglalkozásokat, tevékenységeket, egy írott szövegben elrejtett hibákat kellett megtalálniuk és kijavítaniuk, ügyfélleveleket kellett elirányítaniuk a megfelelő szervezetekhez, illetve egy szóban elhangzott tájékoztató anyag alapján kellett kérdésekre válaszolniuk, de a fordulóban szerepeltek igaz-hamis állítások, totó és egy számítási feladat is.
A Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában megrendezett selejtezőben az alábbi csapatok mérték össze a tudásukat:
Destroyers (Tatabányai SZC Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, Komárom)
Kasszaőrök18 (Tatabányai Árpád Gimnázium, Tatabánya)
Törtetők (Tatabányai SZC Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakgimnáziuma, Tatabánya)
Zöldmezős beruházások (Bárdos László Gimnázium, Tatabánya)
Zsigmondy Vilmos 12/A (Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakgimnázium, Dorog)
A résztvevő csapatok közül a Kasszaőrök18 és a Zöldmezős beruházások jutottak tovább a regionális középdöntőbe.
A november 22-én, 8 helyszínen párhuzamosan megrendezendő regionális középdöntőben összesen 40 csapat mérheti össze a tudását. Közülük a legjobb 7 hazai és 1 határon túli csapat kap meghívást a november 28-i budapesti elődöntőbe, majd végül a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 13-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartandó országos döntőben. A győztes csapat tagjai idén is elnyerik a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de az országos döntő többi résztvevőjére is értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak várnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 18:34, kedd | Helyi
Labdarúgó NB II - Sorozatban harmadszor nyert a Honvéd
A házigazda Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a Gyirmót felett a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.