Hírek
2014. Május 16. 20:01, péntek | Helyi sport
Átadták a Tatabánya Sportjáért Díjat

A tatabányai sportolók hazánkban és az egész világon öregbítik városunk hírnevét, ezért a kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőknek és edzőiknek méltó módon kívánjuk elismerni munkájukat.
Ezt hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester a Városházán megtartott ünnepségen, ahol átadta a „Tatabánya Sportjáért Díjat” és a Földi Imre Sportösztöndíjakat.
Schmidt Csaba köszöntőjében kiemelte: az önkormányzat az elmúlt években sokat tett a sportlétesítmények fejlesztéséért, és a jövőben is sokat kíván tenni azért, hogy tovább javuljanak a sportolás, a versenyzők felkészülési feltételei a városban. A polgármester többek között példaként említette, hogy a dolgoznak a jégpálya lefedésén, az ovális görkorcsolyapálya befejezésén, a Csónakázó-tó köré tervezett rekortán futópálya megépítésén, a Jubileum parkban a harmadik, télen fedett műfüves pálya létesítésén. Az önkormányzat a versenysport és tömegsport támogatását is feladatának érzi – fogalmazott Schmidt Csaba.
A Tatabánya Sportjáért Díjat Lugosi László korcsolya szakedző vette a polgármestertől, a Földi Imre Sportösztöndíjat Béres Bence és Keszler Andrea, két a Szocsi téli olimpián sikeresen szerepelt gyorskorcsolyázó, valamint Gerencsér Ádám atléta és Tar Sándor ökölvívó nyerte el. Az ünnepségen a közelmúltban ifjúsági kézilabda-bajnokságot nyert Tatabánya Grundfos KC csapatát is köszöntötték, akik a Veszprém együttesét is megelőzték!
Lugosi László 1992-ben alapította meg a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesületet; huszonkét éves pályafutása során több száz óvodás és iskolás gyermekkel szeretette meg a gör- és jégkorcsolyázást. Számos ifjú sportolóval tudta elhitetni, hogy kitartó munkával és kellő alázattal bárki sikeres sportolóvá válhat. Tanítványai, Keszler Andrea immár második, Béres Bence első alkalommal vett részt a téli olimpiai játékokon. Lugosi László jelenleg két egykori tanítványa mellett edzősödik, emellett a Magyar Országos Görkorcsolyázó Szövetség elnöke, így koordinálja és fogja össze a magyar korcsolyasportot.
Gerencsér Ádám a Tatabányai Sport Club atlétája, magasugrásban Szabadtéri Junior Magyar Bajnokságon első helyet, Fedett pályás Felnőtt Magyar Bajnokságon második helyet, Junior Európa Bajnokságon negyedik, és tízpróbában Junior Összetett Magyar Bajnokságon második helyet szerzett eddigi pályafutása során.
Tar Sándor ökölvívó szintén a Tatabányai Sport Club kiválósága, eddigi eredményei: a salgótarjáni Utánpótlás Olimpián és az egri Bornemissza Gergely Emlékversenyen, első helyen, Bakuban a Nemzetközi Junior Kupán, valamint a kijevi Junior Európa Bajnokságon pedig az ötödik helyen végzett.
A Tatabánya Sportjáért Díjat a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtók, az elért eredményekre felkészítők, a sportpedagógia és tömegsport területén, továbbá a sport szervezésében, sporttörténeti kutatásban kimagasló eredményeket elérő személy vagy szervezet számára adományozza az önkormányzat. A kitüntetésre a városban élők, és az itt működő egyesületek, szervezetek tehetnek javaslatot.
A Földi Imre Sportösztöndíjat az előző évi eredmények alapján évente négy sportoló nyerheti el 6-12 hónapra, a támogatás keretösszegét az önkormányzat mindenkori éves költségvetésében biztosítja. A Földi Imre Sportösztöndíjban azok a sportolók részesülhetnek, akik olimpiai sportágban, egyéni versenyszámokban, hivatalos nemzetközi versenyen 1-6., valamint sportági szakszövetségek által rendezett hazai-országos illetve magyar bajnokságban 1-3 helyezést értek el, és tatabányai székhelyű sportszervezettel kötött, hivatásos sportoló esetén munkaszerződéssel, amatőr sportoló esetén egyéb sportszerződéssel rendelkeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 08. 18:18, szombat | Helyi sport
Férfi kézilabda NB I - Tatabányán nyert a Szeged
A Szeged végig vezetve két góllal győzött a Tatabánya otthonában a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.