Hírek
2012. Február 20. 09:36, hétfő |
Helyi sport
Forrás: http://www.carbonexkc.com/
Csurgóra látogatott a Carbonex
Egyetlen percig sem volt kérdéses, hogy szombaton este a Tatabánya Carbonex KC megnyeri – e a Csurgó elleni rangadót.
Gál Gyula és Vedrad Hud ezen a mérkőzésen nem léphetett pályára, hiszen ez egy decemberről elhalasztott találkozó volt. Bodó Richárd pedig sérült kézzel volt ott a keretben. A fiatal játékost kedden meg is operálják.
Debre Viktor „nagyon húzott”, amikor Dénes János zavaró védekezésbe küldte pályára rögtön az első hazai támadásnál Csurgón. Ez a felállás remekül működött. Bakó Botond együttese nehezen találta az ellenszert.
A 7. percben 2 – 2 volt az állás, majd szépen lassan nőni kezdett a tatabányai előny. A 16. percre már 7 gólnál tartottak a Carbonexes fiúk, szemben a hazaiak kettő találatával.
A mérkőzés 19. percében „sort cserélt” Debre Viktor. Iváncsik, Kocsis, Rédei és Takács is beszállt a játékba.
Harminc perc játék után éppen kétszer annyi gólt szereztek a tatabányai fiúk, mint vendéglátóik, 8 – 16 volt az állás.
A második játékrész védésekkel indult. Mindkét oldalon hárított a kapus, majd egy labdaszerzés után Harsányi szerezte meg a félidő első gólját.
A 20. percben tíz gólra nőtt a különbség. A hajrára 14 – 24 – el fordultak a csapatok.
A 30. percben már állva tapsolt a kispad és a tatabányai szurkoló sereg is, hiszen 20 – 29 – re nyert a Tatabánya Carbonex.
- Nem számolgatunk, megyünk tovább, tesszük a dolgunkat. Persze nagyon örülök a győzelemnek. - mondta a mérkőzés után Debre Viktor.
Február 22 – én, szerdán a Tatabánya Carbonex KC a Pick – Szegeddel játssza soron következő bajnoki mérkőzését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
