Hírek
2017. Február 20. 15:04, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Daganatos betegeket tévesztett meg, most felfüggesztettre ítélték
Nem jogerősen egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kuruzslás miatt hétfőn a Mosonmagyaróvári Járásbíróság azt a férfit, aki 2010 és 2015 között daganatos betegeket tévesztett meg
- közölte a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-vel. Máté Kinga elmondta, hogy az indoklás szerint a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva keltette azt a látszatot, hogy humán orvosi végzettséggel rendelkezik, magát rákkutatónak és professzornak titulálta, ezáltal a betegeket megtévesztve végezte tevékenységét.
A férfi a bírósági eljárás során kínai orvosi bizonyítványával kívánta orvosi végzettségét alátámasztani, a bizonyítványt azonban nem honosíttatta itthon, így azt a bíróság nem fogadta el.
A bíróság a férfi azon védekezését sem fogadta el, amely szerint "köztudomású tény", hogy mennyi C-vitamint kell szedni, mert a tanúvallomások alátámasztották, hogy a vádlott volt, aki minden betegnek egyénileg meghatározta a C-vitamin dózist.
A férfi büntetőpere tavaly október elején kezdődött. A vádirat szerint D. T. - mint a Nemzetközi Rák Információs és Prevenciós Központ Kiemelten Közhasznú Alapítvány képviselője - egy otthonában kialakított irodában és a fővárosban hetente két-két alkalommal fogadott különböző stádiumú daganatos betegeket. Őket életmód-, étkezési és folyadékbeviteli tanácsokkal látta el, és egy termék fogyasztását, valamint nagyon magas dózisú C-vitamin intravénás beadását javasolta.
A betegekkel adatlapot töltetett ki, amelyekből a személyes adataik mellett megismerhette a betegségük típusát, stádiumát, étkezési szokásaikat. A leadott orvosi leletek alapján meghatározta a szükséges C-vitamin mennyiségét, amit három, ápoló végzettségű nő adott be heti három-öt alkalommal a betegeknek.
A betegek a magas tartalmú C-vitamint az infúziós oldattal és minden tartozékával az egyik budapesti, a vádlott által ajánlott patikában szerezték be. A vádirat szerint a C-vitamin ampulla beadása - akár injekcióban, akár intravénásan - úgynevezett invazív beavatkozásnak számít, amelyet csak orvos rendelhet el, a vádlott azonban 1964-ben nem orvosi, hanem állatorvosi diplomát szerzett. Nem tagja sem a Magyar Orvosi Kamarának, sem a Magyar Állatorvosi Kamarának.
A határozat ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügy másodfokon a Győri Törvényszéken folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.

