„Hát nem délibábos hab az ember egész élete?” Füst Milán kérdésében elmúlás és emlékezés fonódik össze. Az elmúlás természeti törvény, míg az emlékezés emberségünkből fakad. Az elröppenő évtizedek lenyomata megyénk egykor tündöklő iparáról a mai napig visszaköszön elhagyott épületek képében. Az épületek falai azonban történetektől, emberektől hangosak – csak figyelni kell. És emlékezni. Végh Éva Rauscher-díjas dorogi festőművész Rekviem című kiállítása valódi mementó. A Tatabányai Múzeumban szeptember 6-án nyíló kiállítás kapcsán beszélgettem a művésszel.

A Bányásznaphoz kapcsolódóan nyílik kiállítása a Tatabányai Múzeumban. A kiállított művekben hogyan jelentkezik a bányászat, mint téma?

Minden ember életében vannak meghatározó állomások. A kerekebb születésnapok kapcsán időnként számot vetünk múltunkkal, értékeljük elért eredményeinket, megtervezzük a jövőt, felállítjuk a „bakancslistát”. A gondolat, hogy ezt a témát feldolgozzam, már régóta érlelődik bennem. Ezt bizonyítja, hogy az alkotások 2012 óta készülnek. Budapesten születtem, de az életem Doroghoz kötődik, melynek a múltja hosszú éveken keresztül a bányászatról és a hozzá kapcsolódó iparágakról szólt. Lakói már rég nem a bányászatból élnek, így az épületek sok esetben gazdátlanul, elhanyagolt állapotban, de romjaikban is méltósággal hirdetik a múltat. Ezekkel az alkotásokkal a felnövekvő, fiatal generáció számára kívántam emléket állítani a bányászoknak. Felhívni a figyelmüket az apáink, nagyapáink által ránk hagyott, talán utolsó ipari emlékeinkre, mintegy segélykiáltásként, hogy ne hagyjuk veszni értékeinket, mentsük meg, amit lehet. Azért is kapta a sorozat a „Rekviem” címet, mert egy fejezet lezárult – volt kezdete, virágzása, és most búcsúzunk. Nem felejtjük, de tovább lépünk, haladunk, éljük az életünket.

Miért inspirálják ennyire az egykori funkciójukat mára elveszített helyek, épületek, terek?

Az én világomban ezeket a monstrumokat a görög vagy római romokhoz hasonlítanám, mert ugyanúgy egy letűnt kor emlékei, de méltóságuk romjaikban is megmaradt. Elmúlásukban benne van a dicsőséges múlt, melyre épülhet a jövő. Talán valamiféle spirituális kapcsolat van köztünk: ha ilyen helyen járok, érzem azoknak az emberek a lelkét, a kapcsolatot, a hidat.

Milyen technikákat alkalmaz művei készítésekor?

Korábban selyemképeket is készítettem, de dolgoztam olajjal is. Alapvetően festőnek vallom magam, ugyanakkor nagy szerelmem a tűzzománc is. Ha konkrétan a Rekviem-művekre gondol, akkor a legegyszerűbb válasz: vegyes technika. Jórészt akril képekről beszélünk, de több anyaggal dolgozom egy alkotáson belül. Az alapozásra nagyon ügyelek, mert szerintem minden azon múlik. A kép a fejemben születik, addig nem is kezdem el a festést, amíg nem jelenik meg. Ha összeállt a kompozíció, megszerkesztem a képet, felépítem, majd lerombolom. Különböző anyagokkal bolondítom meg a felületet: akrilt, pasztellt, akvarellt, pácokat és időnként rajzszenet, ceruzát is használok, de az anyagot mindig alárendelem a mondanivalónak. Itt fotókkal is dolgoztam. Montázs hatású, de nem a hagyományos értelemben vett montázstechnikát alkalmazok. Szeretem ezeket a rétegeket, mert az életünk eseményei, a történések is így rakódnak egymásra.

Említette, hogy személyes szálak is kötik az egykor virágzó helyi nehéziparhoz.

Az én korosztályom, az akkoriban Dorogon élők valamilyen módon mindannyian személyes szálakkal kötődtek a bányászathoz. Természetesen én is érintett vagyok, hiszen édesapám a Dorogi Szénbányák Vállalatnál dolgozott. Egy kicsit kötelességemnek is éreztem a fiaim miatt, hogy emlékezzenek a nagypapára, aki gépkocsivezetőként, majd fúrómesterként állt alkalmazásban. A Bányász köröndön laktunk Dorogon, a közelünkben futott a kötélpálya, mely a dunai szénrakodóhoz szállította a szenet, s előfordult, hogy néha engem is. Ez számomra meghatározó élmény volt, így a kiállított alkotásokon többször is megjelenik a ma már ipari műemlék, mely méltósággal uralja a Dunát.

Milyen kiállításokat tervez a közeli s távoli jövőben?

Készülőben vannak témák, újabb sorozatok, de ezek mellett kiállításokon is megmutatom magam. A 65. Bányásznaphoz kapcsolódóan Dorogon szeptember 5-én, 17.30-kor nyílik egy tűzzománc kiállításom. Annak az anyaga az utóbbi két év termése. De közeledik a Kernstok Károly Művészeti Kör tematikus kiállítása is, melynek témája a fény. Hajóson a Nemzetközi Alkotótáborban, ahol rendszeresen részt veszek, szeptemberig még látható a záró kiállítás anyaga. A legközelebbi önálló kiállításom 2016 áprilisában az esztergomi Duna Múzeumban lesz megtekinthető.

Taizs Gergő