Hírek
2012. Április 17. 19:43, kedd | Helyi
Edutus Főiskolán emlékeztek
Tavaly a Magyar kormány úgy döntött, hogy nemcsak Budapesten emlékezik meg a Holokauszt áldozatairól, hanem több itthoni városban is tiszteletüket tehetik az érdeklődők. Idén Tatabányán és Szolnokon is emlékeztek.
Afelsőgallai emlékműnél, Tatabányán, koszorúkat és a zsidó szokásokhoz híven, köveket helyeztek el az emlékezők. A megemlékezést délután folytatódott az Edutus Főiskolán, ahol is Dr. Kancz Csaba nyitó beszédében felhívta figyelmünketaz emlékek megőrzésének fontosságára és hogy ilyen szörnyűség, ne történhessen meg soha többé.
Személyes gondolatait osztotta meg a közönséggel,Vargáné Vojár Katalin, az Óvárosi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatónője majd a vendégek között szereplő, Dr. Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációjáért felelős államtitkárának beszédét hallgathatták végig a jelenlévők. Mint egy keretként idézett a Máté evangéliumból a beszéd elején, majd végén is. Az idézet így szólt:„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek".
A beszédeket a középiskolások műsora követte, majd tatabányai fiatalok fotóiból nyílt Soá soha! címmel kiállítás a főiskola aulájában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Augusztus 16. 10:10, péntek | Helyi
PARFÜMÖKET LOPTAK
A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.