Hírek
2013. Október 01. 11:18, kedd | Helyi
Elindult a fűtési szezon-vigyázzunk!

Újra ősz van, elmúlt a meleg és a szeptember hidegebb idővel érkezett, mint vártuk. Ennek következtében aki teheti, bekapcsolja a fűtést, begyújtja a kályhát, ami veszélyekkel járhat.
A megyében eddig még nem érkezett szén-monoxid mérgezéssel, gáz és kályha vagy kandalló problémákkal kapcsolatos bejelentés, mindössze két kéményproblémával kapcsolatban kapott jelzést a műveletirányítási ügyelet – tájékoztatott Stolczenberger Klára, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. – Ahhoz azonban, hogy így is maradjon, az kell, hogy a lakosság öngondoskodás keretében odafigyeljen saját életterére és mások figyelmét is felhívják a mérgezések, robbanások elkerülésére.
Ezeket a baleseteket kis odafigyeléssel és tudatos felkészüléssel meg lehet előzni. Az újfajta ablakok olyan mértékben szigetelik a lakást, hogy a levegő sokkal lassabban cserélődik, így a szén-monoxid felgyülemlésének a lehetősége sokkal nagyobb. A csendes gyilkos mérgezését meg tudjuk előzni, ha rendszeresen ellenőriztetjük a fűtő berendezéseket, szén-monoxid érzékelőket helyezünk el, sokat számít azonban az is, ha rendszeresen szellőztetünk.
A szén-monoxid veszélyessége abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan, szervezetre gyakorolt hatásai (rosszullét, szédülés, hányinger, fáradtság) könnyen összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel. Ez a gáz a beltérben leggyakrabban előforduló toxikus gáz, amely meggátolja a véráramban az oxigén szállítását.
Minden berendezés beszerelését és telepítését bízzuk szakemberre, éljünk a szaktanácsadás lehetőségével egy-egy készülék, vagy rendszer megvásárlása előtt. Az időszakos és kötelező felülvizsgálatok, ellenőrzések elvégzését is bízzuk megfelelő szakképesítéssel rendelkező emberre. Tegyük lehetővé a kéményseprők rendszeres ellenőrzését, és a feltárt hiányosságok megszüntetéséről a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjunk.
Baj esetén azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba