Hírek
2020. Február 05. 07:19, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Ezer ingyenes programmal vár idén a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat
Mintegy ezer ingyenes program várja a közönséget február 14. és 16. között a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatán, amelynek idei szlogenje Mindennap értéket adunk!.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az eseményt beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: fontos feladat a nagyapáink, apáink által létrehozott értékek felkutatása, megőrzése és továbbadása a következő generációnak. Ehhez szükség van egy kultúraközvetítő közegre is, amelynek feladatát a közművelődési intézmények látják el, Magyarország pedig jelentős közművelődési hálózattal rendelkezik. Elmondta, hogy Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozatára eddig 400 szervezet regisztrált mintegy ezer programmal.
A programsorozat célja megmutatni a közösségi művelődést szolgáló intézmények és az ott dolgozó szakemberek tevékenységének sokszínűségét és közösségépítő munkáját - hangsúlyozta Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke.
Mint elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan idén is három kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek: a pénteki hivatalos megnyitót Budafokon tartják, a szombati eseményeknek Soltvadkert ad otthont központi helyszínként, míg vasárnap a Nógrád megyei Patak község képviseli a falvakat, kisvárosokat. Idén az összes szomszédos ország csatlakozik a rendezvényhez, Bécstől Eszékig nyolc határon túli település szervez táncházat a programsorozat keretében.
A kulturális központok és művelődési házak február 14-ig még csatlakozhatnak a rendezvénysorozathoz a kulturhazak.hu oldalon. Az idei rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - tette hozzá Bordás István.
Kiemelte, hogy Magyarország 3174 településén mintegy 6200 közművelődési szervezet működik, éves szinten 67 millió látogatót vonzanak ezek az intézmények különféle programjaikkal. Több mint 30 ezer kulturális célú közösség működik az intézményekben, ahol csaknem négyezer szakalkalmazott dolgozik.
Szűcs Ferenc, a sajtótájékoztatónak helyet adó TEMI Fővárosi Művelődési Ház (FMH) igazgatója elmondta, hogy a rendezvény három napja alatt intézményükben változatos programkínálat várja az érdeklődőket. Pénteken francia, szombaton morvai táncház lesz, vasárnap pedig a farsangi bál mellett Bálint-napi gyöngyfűző foglalkozást is tartanak, de lesz fotókiállítás és rockkoncert is.
Novák Péter zenész, színész, az esemény védnöke kiemelte: a háromnapos programsorozat felhívja a figyelmet arra is, hogy a kultúrházakat a közönségnek is életben kell tartania.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
