Hírek
2011. December 13. 10:36, kedd | Helyi
Fegyvert tartott tanára homlokához

Még csak 14 éves, de 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az a tatabányai fiú, aki hétfőn egy tár nélküli gázriasztó fegyvert tartott tanára homlokához….
Dolgozatíráshoz készülődött az osztály egy tatabányai általános iskolában. A diákok és a tanárnő már az osztályteremben voltak, mikor az utolsó diák is megérkezett. A 14 éves fiú azonban ahelyett, hogy csendben leült volna a helyére, egy tár nélküli rozsdás gázriasztó fegyverrel a kezében a történelem tanárnőhöz sétált, majd a tárgyat a tanárnő homlokához emelte.
A tanárnő többszöri felszólítására a fiú átadta a fegyvert az ifjúságvédelmis kollégának, majd visszament a terembe, hogy megírja a dolgozatot, előtte azonban megjegyezte tanárának, hogy ne mosolyogjon, mert a „fegyver” igazi.
Gyanúsítotti kihallgatása során a fiú elmondta, hogy a rozsdás gázriasztó fegyvert tár nélkül találta egy tatabányai méhtelepen és „brahiból” vitte be magával az iskolába. Azt is tudta, hogy a gázriasztó csöve belülről rozsdás és tár nélkül egyébként sem működik.
A 14 éves fiúval szemben felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba