Városlista
2025. július 19, szombat - Emília

Hírek

2017. November 23. 11:06, csütörtök | Helyi

Felhívás!

Felhívás!

A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal.

Bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.

A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak. A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség megválasztása. Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, illetve ismeretlen utakon a terep- és a természeti viszonyok alapján, vagy az út melletti területek beláthatósága alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.
Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton. Számítani kell egymás után több állat felbukkanására is.
Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is bekövetkezhet a baleset. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén erőteljesen fékezzen és használja a jármű hangjelzését. Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, és irányváltoztatást, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekszik. Ha mégis bekövetkezik a baleset, megállás után értesítse a rendőrséget.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi

SOK VOLT A ROVÁSÁN

Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.

2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi

ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.

2025. Július 19. 07:52, szombat | Belföld

Hőség - Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el

Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.

2025. Július 19. 07:51, szombat | Életmód

A Magyar népmesék sorozat folytatását is támogatja az NFI