Hírek
2013. Február 14. 13:14, csütörtök | Belföld
Felnőtt vereség, utánpótlás győzelmek
Az elmúlt hétvégén a felnőtt csapat mellett az OSE fiú gyermekcsapata és a lány gyermekcsapata is parkettra lépett.
A felnőtt csapat Zalaegerszegen vendégszerepelt a 3. helyezett otthonában, és bár sokáig vezetett a mérkőzésen, végül mégsem sikerült kicsikarni a győzelmet.
ZKK-OSE Lions 73-67 (18-19,16-16,16-20,23-12)
Tóth László: Hoztuk a papírformát, nem tudtuk a győzelmet kicsikarni idegenben. Sok ki nem kényszerített hibával, időnként átvéve a vezetést is, tartottuk a lépést a hazai csapattal. A végjátékban már fault problémákkal is küzdöttünk és el is fogytunk a végére.
Továbbra is gondjaink vannak a csapatjátékkal, főleg felállt védelem ellen. Összességében a mutatott játék alapján reális eredmény született.
A lány gyermek csapat nagyszerűen küzdve megnyerte mindkét mérkőzését.
OSE-Oroszlányok-Dunaújváros Főiskola DSE 43- 27 (13:2, 12:12, 6:7, 12:6)
FTC- OSE- Oroszlányok 40 – 56 (7-12, 14-12, 8-20, 11-12)

Gurszky Gézáné: Nagy elánnal vágtunk neki az első mérkőzésnek. Már a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk az irányítást. Ziccereink sajnos rendre kimaradtak, és a büntetők jobb kihasználásával nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.
A második mérkőzésen a Fradi lányaival játszottunk. A védekezésünkkel elégedett voltam, a helyzeteink kihasználásán javítanunk kell! Gratulálok a csapatnak!
Az OSE fiú gyermek csapata az országos bajnokság mellett a Pest-megyei bajnokságban is szerepel, ahol az 5. fordulóban két mérkőzést játszottak.
KSE Tgrisek- OSE Oroszlánkölykök 49-69 (15-15, 7-24, 17-16, 10-14)
Gödöllői Bocskai S.E. – OSE Lions 43-75 (8-27, 6-14, 11-9, 18-25)
Kláris Zoltán: A torna nem indult zökkenőmentesen. Először a szervezők közölték, hogy nincs megfelelő labda (csak nagyobb méret) majd a Tigrisek két BSE(NB I) mezben feszítő játékosáról közölték, hogy játszhatnak, mert a szabály nem tiltja. A közjátékok ellenére mindkét mérkőzésünkön magabiztos győzelmet arattunk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
