Hírek
2013. Szeptember 25. 10:42, szerda | Helyi
Folytatódik a járdafelújítás Felsőgallán

A Szent István út újabb szakaszán mintegy 20 millió forintból hozzák rendbe a járdát Tatabánya Felsőgallán
A beruházás várhatóan november elején fejeződik majd be – mondta el Schmidt Csaba polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Turainé John Katalin, önkormányzati képviselő is.
A Szent István út 100-152. számú épületek közötti szakaszon közel 840 négyzetméteren újul meg a járdaburkolat, mintegy 450 méter hosszan. A felújítás során csaknem 800 négyzetméternyi szakaszt előre gyártott burkolókőből, 38 négyzetméter járdaburkolatot pedig aszfaltból építenek meg. A munkálatok keretében sor kerül az árkok kitisztítására, a közműszerelvények szintre emelésére és szükséges pótlására, illetve szükség szerint füvesítésre is. A polgármester kiemelte: a felújítás költsége megközelíti a bruttó 20 millió forintot. A kivitelezést a GEOTECH Kft. végzi. A felújítást érintő útszakaszon a lakosság türelmét kérik, az átmeneti időszakra mindenhol biztosítják a gyalogos közlekedés lehetőségét.
Turainé John Katalin, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a beruházásra azért volt szükség, mert a régi járda már nagyon töredezett, és több helyen jelentős a szintkülönbség, ami megnehezíti az idősek és a babakocsit toló édesanyák közlekedését. Mint ismeretes, 2009. november 1. és december 31. között a Szent István út rekonstrukciós munkálatai keretében már megépítettek 2620 négyzetméternyi járdát szürke útburkoló kőből, összesen 42 millió forint érékben, illetve 1080 négyzetméter kerékpárút is épült piros zökkenőmentes útburkoló kőből, 18 millió forintból – tette hozzá a képviselő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba