Hírek
2014. Január 16. 13:15, csütörtök | Helyi
Folytatódik a „Kéz a kézben” program

Újabb vállalatok csatlakoztak az önkormányzat által szervezett „Kéz a kézben” programhoz.
A gazdasági társaságok, vállalkozások társadalmi felelősségvállalási programjuk keretében nevelési-oktatási intézményeket támogatnak. Az „Örökbefogadási Tanúsítványokat” a cégek és az intézmények vezetői Schmidt Csaba polgármestertől vehették át.
A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat szeretné, ha kötődés, illetve kétoldalú, dinamikus kapcsolat alakulna ki az örökbefogadott nevelési-oktatási intézmények és a városban működő örökbefogadó vállalatok között. Ez a cégek részéről jelenthet például élőmunkát vagy anyagi támogatást, az iskolák és óvodák részéről pedig fontos lenne, hogy a gyerekek megismerkedjenek a vállalatok működésével. Számos jó példa van arra, hogy az örökbefogadó vállalatok önkéntes munkával vagy egyéb tárgyadománnyal támogatják az örökbefogadott intézményeket – fogalmazott Schmidt Csaba, majd hozzátette: bízik benne, hogy a „Kéz a kézben” programhoz most csatlakozott három cég is jó példával jár elöl, és innovatív megoldásokat láthatunk az óvodák és iskolák támogatásban.
Ez alkalommal a Samsung Chemical Magyarország Kft. a Sárberki Általános Iskolát, a SCS Stahlschmidt Cable Systems Magyarország Kft. a Benedek Elek Óvodát, a Pink Motors Kft. pedig a Bánhidai Római Katolikus Szent Erzsébet Óvodát fogadta örökbe. A tanúsítványokat az intézmények nevében Han Myung Jin gyárigazgató – Samsung Chemical Magyarország Kft., Péntek Szilveszter ügyvezető igazgató – SCS Stahlschmidt Cable Systems Magyarország Kft., Vasas Mónika, a Pink Motors Kft. képviselője, Krutilla Katalin, a Sárberki Általános Iskola igazgatója, Fátrai Zsuzsanna, a Benedek Elek Óvoda vezetője, illetve Aradvári Mihályné, a Bánhidai Római Katolikus Szent Erzsébet Óvoda vezetője vette át Schmidt Csaba polgármestertől.
Városunk 2011. tavaszán indította útjára a „Kéz a kézben” programot, lehetőséget biztosítva ezzel az önkormányzat nevelési-oktatási intézményei, különösképpen a gyerekek támogatására. A program célja, hogy a vállalatok figyelmét felhívja az önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére, melynek köszönhetően hosszú távú együttműködés jöhet létre a gazdasági társaságok és az intézmények között. A program által elérhetővé válik a gazdasági szektor résztvevőinek aktív részvétele a helyi közösségek életében.
A három új jelentkezővel együtt tizennyolc vállalat csatlakozott a „Kéz a kézben” programhoz: a Graboplast Padlógyártó Zrt.; az AVE Tatabánya Zrt.; az Axel Springer-Magyarország Kft.; a Sanmina SCI Magyarország Kft.; a Gasztro Kristály Zrt.; a Coloplast Hungary Kft.; a Müller Drogéria Tatabánya; az Extreme Park Kft.; a CIB Bank Zrt.; a Tatabányai Erőmű Kft.; az Északdunántúli Vízmű Zrt.; a Komtávhő Zrt.; az AGC Glass Hungary Kft.; a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.; Becton Dickinson Hungary Kft.; az Europlast Team Kft.; a Delphi Connection Systems Hungary Kft., valamint az idén csatlakozott Samsung Chemical Magyarország Kft.; a SCS Stahlschmidt Cable Systems Magyarország Kft. és a Pink Motors Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 18:34, kedd | Helyi
Labdarúgó NB II - Sorozatban harmadszor nyert a Honvéd
A házigazda Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a Gyirmót felett a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.