Hírek
2013. November 18. 09:54, hétfő | Helyi sport
Győzelem a veretlen listavezető ellen
Bravúros győzelmet aratott hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Veszprém II. ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 9. fordulójában, szombaton
A győzelem értékét növeli, hogy a több utánpótlás válogatott játékossal felálló vendégek az idei bajnokságban idáig veretlenek voltak. A TAC ezzel megerősítette helyét a tabella élmezőnyében.
Az első félidőben eleinte felváltva estek a gólok, mindkét csapatban a támadósorok jeleskedtek elsősorban. 11-11 után aztán vendégeknek sikerült három góllal ellépni, a különbség a félidő végéig megmaradt (13-16).
A második felvonás is veszprémi találattal indult, így már mínusz négyben volt a hazai csapat, amikor varázsütésre összeállt a védekezés, és elöl is bejöttek a kombinációk. Hét (!) gólt dobott zsinórban a TAC, és 20-17-re átvette a vezetést. Az előnyt okosan növelve, igazi közönségszórakoztató játékkal végül 33-27-re győztek a hazai fekete-fehérek.
Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 9.forduló:
Tatai AC -MKB-MVM Veszprém II. 33-27 (13-16)
legjobb tatai góldobó: Kanyó Bence 9
"Az első félidőben nem volt elég kemény a védekezésünk, így hátrányba is kerültünk. A szünetben azt mondtam, hogyha hátul fel tudunk javulni, akkor megnyerhetjük a mérkőzést. Örülök, hogy sikerült megvalósítani az öltözőben megbeszélteket, a védekezés kőkemény lett, elöl pedig sikerült kimozdítani az ellenfél magas játékosait, és a megnyílt területekről indulva szép gólokat lőttünk. Beállósaink remekül dolgoztak, Szám Ferenc és Schneider Patrik is elkapta a fonalat, Kanyó Bence pedig ellenállhatatlanul rohamozta a veszprémi kaput. Hátul
Czérna Tibi összefogta a srácokat, igazi csapatmunka volt a mai győzelem!"-mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
"Nagyon készültünk a Veszprém ellen, tudtuk, hogy gyors, nagy iramú játék lesz. Ez be is jött, egy nagyon jó csapat ellen, egy veretlen csapat ellen értünk egy látványos sikert. Köszönöm Fecónak és Patriknak a remek labdákat, de az az igazság, hogy mindenkit ki lehetne emelni, a csapat ma igazi közösségként működött, és remek sikert ért el"-értékelt Kanyó Bence, a csapat legeredményesebb tagja.
Juniorok:
Tatai AC -Veszprém II. 21-36 (7-21)
legjobb tatai góldobók: Kiss Máté, Györkös Dávid, Tóth Bence, Szurcsik Vince 3-3
"Egy kiváló csapat ellen játszottunk egy jó mérkőzést. Elégedett voltam a hozzáállással, és hogy mertünk kézilabdázni. A találkozón végig egyenrangú ellenfelek voltunk, mindenkinek játéklehetőséget adtam, hogy jó ellenfél ellen tudjon fejlődni"-foglalta össze a látottakat Szurcsik István, a fiatalok edzője.
"Nem kezdtünk rosszul, aztán kijött az ellenfél fizikai fölénye. Ennek ellenére megmutattuk, hogy mi is tudunk kézilabdázni, a nyitott védekezésünk kifejezetten eredményes volt. Természetesen van hová javulnunk, de ez egy jó mérkőzés volt"-tette hozzá Szurcsik Vince, a csapat játékosa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
