Hírek
2012. November 14. 11:32, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Gyurta Dániel Újpesten folytatja

A Széles Sándor vezette csapat, amelyben többek között Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint testvére is szerepel, bejelentette, hogy a 2016-os olimpiáig az Újpesti Torna Egyletben (UTE) folytatja.
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az UTE és az Újpesti Önkormányzat együttműködésének újabb állomásaként értékelte a döntést az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményben.
Gyurta Tamás, Dániel és Gergely édesapja a Széles Team képviseletében elmondta, hogy azt a helyet keresték, ahol a riói olimpiáig a legmegnyugtatóbb feltételek mellett, a legbiztonságosabban tudnak felkészülni a sportolók. Ezeket a feltételeket megítélése szerint az Újpest biztosította, s ezért esett a választás az Újpesti Torna Egyletre.
A londoni olimpián a 200 méteres mellúszásban világcsúccsal aranyérmes, 23 éves Gyurta Dániel eddig a Jövő SC-Veolia tagja volt. A nyári játékok után kezdődött a találgatás, hogy hol folytatja - szóba került az FTC és a Vasas is -, mivel a szerződése augusztus végén lejárt a klubjánál.
Wintermantel Zsolt közlése szerint az önkormányzat és az egyesület között 2010-ben elindított együttműködési megállapodás keretében először az UTE likviditási helyzetét rendezték, majd az utánpótlásképzés kiszélesítésére helyezték a hangsúlyt. A következő állomás a sportlétesítmények felújítása és karbantartása lesz. Végül az Újpesten jelentős tradícióval bíró élsport felkarolása következett, s itt találkoztak a Széles Team, az Újpesti Torna Egylet és az Újpesti Önkormányzat szándékai.
Őze István, az UTE klubigazgatója kiemelte, hogy az egyesület életében rendkívüli fontosságú a megállapodás. A 2016-os olimpiára úgy szeretne felkészülni a klub, hogy a múltbéli hagyományokhoz méltó legyen. Hozzátette, azért is fontos az élsport, mert a több mint 3000 utánpótláskorú gyermekkel foglalkozó egyesület növendékeinek óriási motivációt jelent, ha ilyen nagyformátumú sportegyéniségek öltik magukra a lila-fehér mezt.
A londoni bajnokok közül Berki Krisztián, a lólengés olimpiai aranyérmese is az UTE versenyzője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.
2025. Szeptember 06. 09:13, szombat | Sport
Ír-magyar - Rossi: nüanszok dönthetnek
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.