Hírek
2014. Február 26. 11:51, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Hivatalos Európa-bajnokság lett a magyar Suzuki Kupa
A magyar nemzeti bajnokság mellett az idén már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Európa-bajnokság lesz a 2006-ban indult Suzuki Swift autós gyorsasági kupa.
A sorozat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, tavaly, a kupa átszervezésével és a szabályrendszer átalakításával kezdődött meg az a folyamat, amelynek eredményeként az idén Magyarország mellett Ausztriában és Szlovákiában is versenyez majd a mezőny.
Burkus Egon, az immár Suzuki Cup Europe néven futó sorozat promótere emlékeztetett rá, a kupa célja eredetileg is a magyar autósport utánpótlás-nevelésének segítése volt, 2010 óta azonban még nagyobb szerepet kapott a tehetséggondozás. Kiemelte, hogy a bajnokság az elmúlt nyolc év alatt olyan versenyzőket nevelt ki, akik azóta már rangos nemzetközi versenysorozatokban szerepelnek.
Példaként említette többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének egyetlen magyar pilótáját, Michelisz Norbertet, valamint a kamion Európa-bajnokságon tavaly összetettben negyedik Kiss Norbertet, ők ugyanis egyaránt a Suzuki Swift Kupában kezdték pályafutásukat.
Újdonság még, hogy az idén már a magyar Suzuki gyár biztosítja a sorozat technikai hátterét, így az eddig megszokott 1,3 literes motorral ellátott autók mellett már az 1,6-os, 150 lóerős Sport Swifttel is indulhatnak pilóták.
A hét futamból álló Suzuki Cup Europe versenyeit az idén a Hungaroringen, a Pannóniaringen, a Slovakiaringen, a Salzburgringen és a Forma-1-es pályaként az elitkategóriába ebben az évben visszatérő spielbergi Red Bull Ringen bonyolítják le.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 29. 08:24, vasárnap | Sport
Jobban van Kempf Zoltán BMX-versenyző
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.
2024. Szeptember 29. 08:22, vasárnap | Sport
Legyőzte a románokat felkészülési mérkőzésen a női kézilabda-válogatott
A női kézilabda-válogatott sokáig szoros felkészülési mérkőzésen 37-28-ra nyert a román csapat ellen Tatabányán.
2024. Szeptember 27. 07:47, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - Bodó bombagóljával nyert a Szeged
A Szeged házigazdaként 33-32-re legyőzte csütörtökön a francia HBC Nantes csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
2024. Szeptember 26. 08:11, csütörtök | Sport
Európa-liga - Brüsszeli vereséggel rajtolt a Ferencváros
A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában.