Hírek
2012. Június 01. 10:04, péntek | Helyi
Újabb bérlakások Tatabányán

Öt nem lakás céljára szolgáló helyiségét alakított ki az önkormányzat megyeszékhelyen bérlakásnak. Ezek egyikében mozgáskorlátozottak számára is alkalmas körülményeket teremtettek.
A beruházás teljes összege közel 12 millió forint volt – jelentette be az Ifjúmunkás át 13. szám alatti bérlakásban Bereznai Csaba alpolgármester.
A város lakáskoncepciójában az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy olyan lakásokat is kialakítsunk, ahol a kényelmes életvitel biztosítása érdekében akadálymentes körülményeket teremtünk a mozgáskorlátozott emberek számára – fogalmazott Bereznai Csaba. Az alpolgármester elmondta, hogy a város a beruházást – többek között – az önkormányzati bérlakásokból befolyó megnövekedett bevételekből finanszírozta. Megtudtuk tőle, hogy a másik négy lakásba a Szent Borbála Kórház városérdekből jelölhet bérlőket.
Ezek köre kizárólagosan a hiányszakmákban dolgozókból, így például ápolókból, gyógyszerészekből, orvosokból kerülhet ki. További feltétel még, hogy az odaköltözők és hozzátartozóik sem rendelkezhetnek tatabányai lakástulajdonnal.
A lakásügyekért felelős alpolgármester ismertette, hogy város mintegy 2100 darabos bérlakás állománnyal rendelkezik. Az önkormányzat a jövőben is szeretné fejleszteni az lakásállományát, mert egyre nagyobb igény van az ilyen típusú lakásokra.
Szó esett még arról is, hogy a fiatalokat segítő Tatabánya Hazavár Program keretében is lehet bérlakáshoz jutni. A pályázati feltételek megtalálhatóak a város honlapján, valamint a Lakásgazdálkodási Iroda hirdetőtábláján. Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik még nem töltötték be a 30. életévüket. Jelenleg erre a célra nyolc lakás áll a rendelkezésre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 18:34, kedd | Helyi
Labdarúgó NB II - Sorozatban harmadszor nyert a Honvéd
A házigazda Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a Gyirmót felett a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.