Hírek
2011. Szeptember 19. 11:32, hétfő | Helyi
Keresztbe ásták a közutat

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanújával állítottak elő két férfit vasárnap este a tatabányai rendőrök, miután keresztbe ásták a Rét utcát.
Nem volt vizük, ezért szó szerint kezükbe vették a probléma megoldását.
A Rét utca egyik oldalán nincs kiépítve a vezetékes ivóvíz, az ott lakók kútból nyerik a vizet, mely szerintük emberi fogyasztásra alkalmatlan. Hiába kérték több fórumon is a probléma megoldását, nem történt semmi sem, ezért egy 21 éves fiatalember úgy döntött, maga oldja meg a szerinte tarthatatlan helyzetet.
Tudta, hogy az utca másik oldalán egy összedőlt ház alatt van egy pince, ahol korábban kialakításra került a vízvezeték-hálózat, ezért úgy döntött, hogy onnan vezeti át a vizet magához. Tekintettel a Rét utca burkolatának minőségére ásót és lapátot ragadott és ásni kezdett keresztben a közúton. Először egyedül dolgozott, majd később segítője is akadt.
16 éves barátjával már a csövet készültek lefektetni a jó 50 cm mély árokba, mikor a rendőrök megérkeztek és kötelezték őket, hogy állítsák helyre a közutat. A két férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanújával indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.