Hírek
2024. Augusztus 20. 10:01, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Kovács Zoltán: megkezdte mai működését a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs

Megkezdte keddi működését reggel 7 órakor az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs
Amelynek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút és a fővárosi kormányhivatal - írta Kovács Zoltán, a testület vezetője a Facebook-oldalán.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a bejegyzésében hozzátette: augusztus 17-e óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi rendezvénysorozat központi programjai Budapesten, szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.
Kovács Zoltán tudatta azt is: kedden, a nemzeti ünnepen, a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren, majd ezt a Duna feletti légi parádé követi. Az érdeklődők 10 és 18 óra között ingyenesen tekinthetik meg a Szent Koronát a Parlamentben.
Délután a Szent István-bazilikánál ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet tartanak, este pedig - amennyiben az időjárás engedi - látványos fény- és tűzijátékkal várják majd az érdeklődőket.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: ezeken túl számos ingyenes program közül válogathatnak a kikapcsolódni, szórakozni és ünnepelni vágyók, a részletekről a www.szentistvannap.hu honlapon tájékozódhatnak.
Kovács Zoltán közölte azt is: az időjárás függvényében a rendezvényekkel kapcsolatos döntéseket kora délután hozzák meg.
"Kérjük, mindenképpen figyeljék az időjárással kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!" - írta az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.