Hírek
2014. Október 22. 09:05, szerda | Helyi önkormányzati
Megalakult az új közgyűlés
Köszönjük a tatabányaiaknak, hogy ennek a testületnek szavaztak bizalmat, a munkát azzal az összefogással végezzük a jövőben, amelynek már régi hagyományai vannak a városban
Mondta el Schmidt Csaba polgármester az alakuló közgyűlésen.Az eseményen részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő és dr. Kancz Csaba kormánymegbízott is. A képviselők alpolgármesternek Bereznai Csabát és Turainé John Katalint választották meg. Schmidt Csaba köszöntőjében kiemelte: az első mandátum megelőlegezett bizalom, de a második mandátum már az elvégzett munkának szól, mert az emberek ez alapján már tudják, mire számíthatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy az elmúlt négy év közös munkáját a tatabányaiak sikeresnek ítélték meg – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a várost csak igazi párbeszéddel lehet irányítani. A következő években is közösen kell továbbépítenünk településünket, mert pártállástól függetlenül erre vállalkozott a testület minden tagja – hangsúlyozta Schmidt Csaba. A polgármester emlékeztetett arra, hogy az elődeink példát mutattak számunkra, hiszen három kistelepülésből hetvenezres nagyvárost építettek. - Erre a közösségalkotó munkára van szükségünk a következő évtizedekben is. Az egyik fő feladatunk, hogy továbbvigyük azt a gondolatot, mely szerint „Tatabánya az a város, ahol otthonra találsz”, ahol otthonra találunk mindannyian. Ebben szövetségesünk a kormány, mely a munka alapú társadalmat helyezte programjának középpontjába – mutatott rá a polgármester.- A bizalom nagyobb felelősséggel jár, a többségben lévő döntéshozók felelőssége mindig nagyobb, mert sokkal nagyobb türelemmel és méltányossággal kell a kisebbségben lévők véleményét kezelni. Nem kell mindent megfogadni, de mindent meg kell hallani – húzta alá köszöntőjében Bencsik János. A folytatásban elmondta: az elmúlt huszonöt évben volt olyan időszak, amikor a napi megélhetés feltételeit kellet megteremteni, mert munkahelyekre volt szükség, aztán volt olyan időszak, hogy a munkavállalók a fiatalok számára kellett otthonokat építeni, később következett az az időszak, amelyben még otthonosabbá kellett tenni városunkat, olyan kulturális, oktatási fejlesztéseket kellett megvalósítani, amely tovább erősíti a város jövőjét.
A köszöntők után a közgyűlés Schmidt Csaba javaslatára alpolgármesternek Bereznai Csabát és Turainé John Katalint választotta meg.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
