Hírek
2015. Október 30. 09:26, péntek | Helyi
Mészáros Zoltán bronzérmes lett az országos bajnokságon

2015. október 21-24 között Debrecenben került megrendezésre a junior korosztályú ökölvívók számára az országos bajnokság. A seregszemlén nagy létszámú nevező jelent meg, szám szerint 156 fő.
A Tatabányai Sport Club ökölvívó szakosztálya 3 fővel vett részt. A nagyszámú résztvevők miatt, szinte minden súlycsoportban közel maximális volt az indulók létszáma.
Ennek köszönhetően 63 kg-ban Kutacs Rolandnak egy Botos Akadémiás ellenféllel kellett megküzdenie és mivel a TSC versenyzője harcosabban küzdött a negyed döntőbe jutásért, így végül az Ő kezét emelték a magasba. A következő mérkőzésén a bronzéremért küzdött egy KSI-s versenyző ellen Roland keményen küzdött, azonban az ellenfél szoros mérkőzésen jobbnak bizonyult.
Mága Richárd +80 kg-ban az idei év diákolimpiai bajnokával küzdött meg a bronzéremért, de technikailag az ellenfél jobbnak bizonyult, így végül a Zuglói BC versenyzője jutott tovább.
Mészáros Zoltán szintén szupernehézsúlyban, az első napon a Taksonyról érkező ellenféllel találkozott, akit nagy csatában, egyhangú pontozással megvert. A bronzéremért a súlycsoportban a jelenlegi válogatottal - aki idén a junior világbajnokságon is részt vett – a Békési Tornaegylet versenyzőjével Ferhat Nassimmal csapott össze. A kemény küzdelemben a TSC versenyzője jobbnak bizonyult, így végül a bíró az Ő kezét emelte a magasba és megküzdhetett a döntőbe jutásért. Az elődöntőben a Gyöngyösi Atlétikai Club versenyzője volt az ellenfele, akivel a fináléba jutásért nagy csatát vívtak, de a pontozó bírók a gyöngyösi öklözőt látták jobbnak, így Mészáros Zoltán, a TSC versenyzője végül a dobogó 3. fokára állhatott. Mága Richárd és Kutacs Roland az 5. helyen végzett. A versenyzőket felkészítette Rózsa András és Kardos József. Az országos bajnokságon bíróként vett részt Babai Sándor, Csokor Csaba és Csokor Zoltán.
A képen látható: Csokor Csaba, Babai Sándor, Kutacs Roland, Rózsa András, Mága Richárd, Mészáros Zoltán, Csokor Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Július 18. 09:36, péntek | PR
Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb
a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük
2025. Július 18. 07:49, péntek | Sport
Kl-selejtező - A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele
A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában