Hírek
2021. Július 13. 15:01, kedd |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Meztelenül az utcán kóborló kisfiún segítettek
Meztelenül az utcán kóborló kisfiút vittek haza a dunakeszi járőrök.
Egy járókelőnek tűnt fel 2021. július 9-én délelőtt egy meztelenül sétáló kisfiú Dunakeszi egyik utcájában. Mivel vele nem állt szóba, hívta a rendőrséget.
A vegyes járőrpár női tagja - egy 4 és egy 3 éves testvérpár gyakorló anyukája - szólította meg rutinosan az akkor már egy kölcsönpólóban, és a környékről összesereglett felnőttek gyűrűjében zavartan és ijedten álldogáló gyermeket.
Bemutatkozott neki, elmondta, hogy rendőr, és megbízhat benne. A kisfiú barátságosan és közlékenyen válaszolt kérdéseire, elárulta keresztnevét és azt is, hogy 4 éves – mint utóbb kiderült idősebbnek mondta magát, mint amennyi, hiszen januárban lett három esztendős. Azt is elmondta, hogy bölcsődés, de nem tudta, hol, a szülei nevére vonatkozó kérdésekre csak „Anya” és „Apa” választ tudott adni, lakcímét nem ismerte. A főtörzsőrmester hívó szavára szívesen beült a szolgálati autóba, majd együtt indultak a közeli ügyeletes bölcsődébe, ott azonban nem ismerte fel senki. Míg a rendőrnő az udvaron játszva terelte el a kisfiú figyelmét, társa az intézményvezető segítségével megtudta, ki is ő valójában. Miközben a gyermek édesanyjával felvették a kapcsolatot, a többi érdeklődő bölcsődés körbe vette a rendőrnőt, minden felszerelését, ruhadarabját tüzetesen megszemlélte és mindegyikhez magyarázatot várt. Az előre nem tervezett bemutató, a tea és a keksz elfogyasztása után indulhattak csak útnak.
A rendőrök a gyermek édesanyjától megtudták, a kicsi felügyeletével a nagypapát bízták meg, aki lánya telefonhívásáig nem is tudta, hogy unokája eltűnt, tévét nézett.
A kisfiút az ideiglenes egyenruhás felügyelet után épen és egészségesen hazavitték.
A 66 éves nagypapa esetleges büntetőjogi felelősségét a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
