Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. November 10. 12:53, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Műszaki hiba és emberi mulasztás miatt halt meg

Műszaki hiba és emberi mulasztás miatt halt meg

Műszaki meghibásodás és emberi mulasztás okozta annak az utasnak a halálát, aki augusztus 8-án kiesett a vonatajtón Tatabánya és Tata állomás között - ismertette a MÁV Zrt. az MTI-vel a baleset vizsgálati eredményét.

A vasúttársaság felülvizsgálja és újraoktatja dolgozóinak az utasok biztonságát érintő karbantartási rendszert.
A MÁV közleményében azt írta: vizsgálóbizottságuk megállapította, hogy a vonat nyitott ajtóval indult el és közlekedett, ezért a tragédia a jármű műszaki meghibásodása és emberi mulasztás együttes következményeként történhetett meg.
A vasúttársaság közölte: a történtek ismeretében felülvizsgálják az utasok biztonságát érintő karbantartási rendszert, és megkezdték a már felülvizsgált karbantartási technológia ismételt oktatását, abban még az idén minden érintett részt vesz.

Az azonnali intézkedések mellett azt is vizsgálják, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen megoldás van a mozdonyoknál és a személykocsiknál a központi ajtózárás, valamint a visszajelzés kiterjesztésére - írta közleményében a MÁV Zrt.

A MÁV Csoport részvétét fejezte ki a tragédia miatt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba