Hírek
2015. Március 16. 09:51, hétfő | Helyi sport
Nagy küzdelem a Csurgó ellen
26-24-es vereséget szenvedett hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Csurgó U23 ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 19. fordulójában, szombaton
A félidőben 10-10 volt az állás, a találkozó az utolsó percekben dőlt el.
Ősszel 28-26-ra nyertek a csurgói fiatalok, a Tatai AC hazai közönsége előtt a visszavágás reményében lépett pályára.
Csakúgy, mint a múlt héten a Dabas ellen, most is parádésan kezdett a Tatai AC. Az első tíz perc végén 4-0-ra vezettek, elöl a figurák jól működtek, hátul pedig kitűnően zárt a retesz. A folytatásban azonban becsúszott egy-két hiba a támadásban, a lelkes csurgói fiatalok pedig felzárkóztak. A huszadik percben már „csak” 8-7 volt ide, a félidő végére pedig egál lett, 10-10.
A második játékrészt taktikusabban kezdte a TAC, újra visszavette a vezetést, igaz a Csurgó sem szakadt le. Negyven perc játék után 15-14-re vezettek a hazaiak, és a folytatás is szoros volt, egyik együttes sem tudott ellépni a másiktól. Az 50. percben
20-20 állt az eredményjelzőn és szinte garantált volt az izgalmas hajrá. A finisben a csurgóiak egyre inkább belelkesedtek, előbb 22-20-ra, majd 25-22-re vezettek. Innen már nem volt visszaút, a vége 26-24-es vendégsiker lett.
Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 19. forduló:
Tatai AC – Csurgó U23 24-26 (10-10)
Legjobb tatai góldobók: Kanyó Bence 7, Kiss Ádám 6, Schneider Patrik 5
„Gratulálok a Csurgónak, sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz. Ma egy gyengébb gárdától szenvedtünk vereséget, az egyéni hibákat csapatszinten sem tudtuk ellensúlyozni. A jövő héten Balatonfüreden sem lesz könnyebb, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
„Tudtuk, hogy mit fognak játszani a csurgói fiatalok, az elején meg is voltak a megfelelő válaszaink. A félidei döntetlen után mindannyian úgy gondoltuk, hogy elmegyünk 2-3 góllal, aztán közé teszünk 5-öt és nyerünk. Sajnos, nem így történt, a vendégek megérezték, hogy győzhetnek és belelkesedtek. Nincs kifogás, ma nem játszottunk jól, a jövő héten javítanunk kell” – tette hozzá Kanyó Bence.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
