Hírek
2018. Március 11. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: tatabánya
Orvostan- és diplomás ápoló hallgatókat várnak a Szent Borbála Kórházba
A megyei kórház olyan orvostanhallgatókat és diplomás ápolókat vár, akik szívesen töltenék gyakorlati idejüket, később pedig akár rezidens éveiket is a tatabányai egészségügyi intézményben.
Az önkormányzat által életre hívott Stúdium Közalapítvány Kóta József Gyakornoki program célja, hogy a hiányszakmában tanuló fiatalok munkába állását segítse a szakképzettség megszerzésest követően, és az odáig vezető úton pedig mind anyagi, mind szakmai támogatást nyújtson a tanulmányok elvégzéséhez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a diák, a munkáltató és az alapítvány egy háromoldalú megállapodást köt. A munkáltató vállalja, hogy a diákok részére biztosítja a szükséges gyakorlati képzést és az alapítvánnyal közösen középfokú képzés esetén 30.000 Ft, míg felsőfokú képzés esetén 50.000 Ft ösztöndíjat biztosít havonta. A hallgató pedig vállalja, hogy tanulmányai befejezését követően annyi évig dolgozik a cégnél, ahány évig a támogatást kapta.
Ehhez a programhoz csatlakozott a tavalyi évben 13 orvostanhallgatóval, az idei évben pedig újabb 20 fiatallal a Szent Borbála Kórház is. Olyan orvostanhallgatókat és diplomás ápolókat várnak, akik szívesen töltenék gyakorlati idejüket, később pedig akár rezidenséveiket is a megyei kórházban. Az intézmény teljesen felkészült a fiatal orvosok fogadására, hiszen a folyamatosan megújuló infrastruktúra, a korszerű műszerpark is a modern kor elvárásainak megfelelő feltételek megteremtését segíti elő, amellett, hogy az intézmény szinte minden osztálya a SOTE által akkreditált rezidens képzőhely is. Az ösztöndíj program nagy segítség a fiatalok számára, de kiváló lehetőség a kórháznak is, az orvoshiány enyhítésére.
A példaértékű együttműködés fontosságát igazolja a környei Reichnach Kinga is, aki a gyermekosztályon eltöltött napjai után döntötte el, hogy gyermekgyógyász lesz. Jelentkezett a gyakornoki programba, amihez a szolnoki Kis Brigitta is örömmel csatlakozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Március 07. 19:52, péntek | Helyi
„NEM TUDTAM, HOGY BŰNT KÖVETEK EL”
Egy 79 éves gyanúsított vallotta ezt, aki egy tárcát és egy táskát vitt el egy élelmiszerbolt pultjáról.