Hírek
2014. Augusztus 04. 09:06, hétfő | Helyi sport
Sikeres félévi mérleg a szenior úszóknál
Tavaly hat megmérettetésen összesen 17 aranyérmet gyűjtöttek be az egyéni számokban a Tatabányai Vízmű SE Szenior Úszószakosztályának versenyzői
Idén pedig a féléves mérlegük máris pontosan egy tucatot mutat a legfényesebben csillogó érmekből.
A szeniorok az eltelt időben különböző létszámban Százhalombattán, Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Tótkomlóson képviselték szűkebb hazánkat, a négy versenyről számos éremmel és dicséretes helyezéssel tértek haza.
A legtöbbször, hatszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára Tátrai Zsuzsa, valamint 7 ezüst- és egy bronzéremmel is gyarapította a gyűjteményét.
Béres Zsuzsanna kétszer végzett az élen, s szintén két-két alkalommal ért el második, illetve harmadik helyezést. Balla Marianna nevéhez 1 arany, 4 ezüst, Fodor Annáéhoz 1 arany és 3 ezüst, Hansági Zsuzsannáéhoz 1 arany, 2 ezüst, Nagy Lászlóéhoz 1 aranyérem megszerzése fűződik.
Tóth Zoltán, Papp László, Papp Károly és Emhő Klára összességében további 12 második és 8 harmadik helyezést ért el.
Közben a tatabányai Papp Károly rendületlenül készül a Szervátültetettek Szenior Európa Bajnokságára is, melyet Krakkóban rendeznek meg augusztus 16-a és 23-a között. Sajnos a szövetség mindenkinek csak a versenyidőszakra biztosít támogatást, azt is az edzőtábor elhagyásával, így a versenyzők csak a saját számaikra tudnak kiutazni, a kontinensviadal egésze alatt nem szurkolhatnak társaiknak. Komárom-Esztergom megyét Papp Károly úszó és Soós Sándor nyergesújfalui bowlingos képviseli Krakkóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 07:30, péntek | Belföld
Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
