Hírek
2015. Október 08. 09:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Szarvast gázolt

Tragikus vége is lehetett volna a balesetnek.
Szarvast gázolt egy személygépkocsi vezetője 2015. október 7-én reggel Környe és Tata között. A sofőrt és utasát a mentők kórházba vitték, az állat viszont nem élte túl az autóval történt ütközést.
Ősszel és télen egyre gyakrabban kell vadon élő állatokra számítani az úttestek közelében. Egyrészt a szarvasbőgés miatt, másrészt az állatok megváltozott tápanyagigénye miatt. A vadon élő állatok gyors mozgásuk, szokatlan reakcióik miatt gyakran okoznak közúti közlekedési baleseteket, amelyek fokozott odafigyeléssel megelőzhetők. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy az erdős tájak között vezető útszakaszokon, a mezőgazdasági területek mellett elhelyezkedő útvonalakon, valamint, ahol tábla is jelzi a veszélyt, figyelmesen közlekedjenek, járművük sebességét igazítsák a látási viszonyokhoz.
Amennyiben az úttesten állatokat észlelnek, lassítsanak és várják meg, amíg elvonulnak! Különösen figyeljenek olyan útvonalakon, ahol nagyvadak (szarvas, vaddisznó) áthaladására lehet számítani, hiszen ezek az állatok amellett, hogy akár súlyos személyi sérülést is okozhatnak, a gépjárművekben is komoly anyagi kárt tehetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Július 19. 07:52, szombat | Belföld
Hőség - Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el
Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.