Hírek
2014. Március 06. 11:22, csütörtök | Helyi
Szavazzon az Év orvosára! Itt a TOP15-as lista

Néhány napja elindult a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása
Voksot beküldeni 2014. március 16. 22.00 óráig a www.astellasdij.hu/evorvosa/vote/ weboldalon lehet.
A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt. A zsűri az előzetes értékelés során nem csak a döntősök körét jelölte ki, hanem közöttük rangsort is állított. A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amelyet az internetes szavazásra automatikusan tovább vittek. A zsűri ezzel azonban csak a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a beküldött voksok segítségével a rangsort bármilyen irányba megváltoztathatja.
Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes szavazásának pillanatnyi állását a nyilvánosság idén is a már megszokott TOP-listákon keresztül követheti nyomon. A közönségszavazás első hetében összesen 5.833 érvényes szavazat érkezett.
A lista élén az első 20 helyen jelenleg a szürke mezőben felsorolt jelöltek állnak (a listában szereplő orvosok neveit nem az aktuális helyezés, hanem ábécé-rend szerint közöljük).
Fontos szabály, hogy a közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat. Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül első helyre és nyeri el ezzel a 2013-as Astellas-közönségdíjat, aki a zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot éri el.
A versenyben lévő jelöltek listája a http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates_vote/ oldalon található térkép segítségével megyei bontásban is megtekinthető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 18:34, kedd | Helyi
Labdarúgó NB II - Sorozatban harmadszor nyert a Honvéd
A házigazda Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a Gyirmót felett a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.