Hírek
2012. Augusztus 03. 14:07, péntek | Belföld
Sziget - Megkezdődött a fesztivál benépesülése

Az első beköltözők már megérkeztek az óbudai Hajógyári-szigetre, ahol vasárnap a magyar dal napjával indul a Sziget fesztivál programja. Gerendai Károly főszervező a pénteki sajtóbejáráson elmondta: lát esélyt arra, hogy az idei fesztiválra látogatók száma eléri a tavalyi 385 ezret.
"Mintegy kétszázmillió forintot költöttünk-költünk különböző fejlesztésekre, ebből több mint 100 milliót a Sziget látványvilágára. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a dizájnra, a vetítésekre, az installációkra, a speciális világításokra, a különböző helyszínek vizuális frissítésére" - mondta Gerendai Károly korábban az MTI-nek.
A fesztivál ezzel párhuzamosan a tavalyi büdzséhez viszonyítva mintegy 500 millió forintot spórolt meg a kiadási oldalon, a 20. jubileumi Sziget összességében 3 milliárd forintból tudott gazdálkodni.
Gerendai Károly a sajtóbejáráson az újdonságok közül kiemelte a nagyszínpaddal szemben felállított óriáskereket, azaz a Sziget Eye-t: a 42 méter magas kerék nagyobb, mint ami a Vidámparkban van, egyszerre 180 ember fér fel rá, a kerék középső felülete pedig egy hatalmas, 500 négyzetméteres vetítővászonként is funkcionál.
A Sziget legnagyobb sátra a 4050 négyzetméteres A38 színpad - új helyszíne a fő nagyszínpad mögötti rét -, de nagyobb lesz az Aréna sátor is, amely idén 3400 négyzetméteresre "hízott". Ismét lesz Luminárium: a 800 négyzetméteren elterülő hatalmas lufiban idén is labirintus, színes buborékok, alagutak, termek hálózata nyújt vizuális élményt. A Hello Wood összművészeti műhely által készített öt méter magas Colosseumot raklapokból és fából emelték, és hatalmas állatszobrokkal, valamint fénymechanikai megoldásokkal egészül ki.
A szintén új helyre, a korábbi Nagy utcaszínház helyére költözött világzenei party nagyszínpad közelében falécekből készült hatalmas tojások várják a szigetelőket, a KultúrZónába pedig a Tornádó elnevezésű hatalmas fainstalláció kerül, amelyben vízpára hűsíti az embereket.
A főszervező a pénteki sajtóbejáráson egy újságírói kérdésre beszélt arról, hogy a tavalyi 385 ezres látogatói szám idén is elérhető. Gerendai Károly az MTI-nek korábban úgy fogalmazott, hogy a bérleteknél csekély visszaesést, a napijegyeknél hasonló mértékű növekedést tapasztaltak az elővételek alapján. Külföldről évek-óta Hollandiából érkeznek a legtöbben a Szigetre, több mint tízezren, mögöttük a franciák, a britek, az olaszok és a németek következnek, nagyjából egyformán néhány ezren. A heti bérleteknek most már 85 százalékát a külföldiek veszik meg.
A 20. Sziget fesztiválon egyelőre még minden a különböző helyszínek, színpadok, sátrak, a vendéglátóipari rész építéséről szól, a rugalmas járólapokat éppen a sajtóbejárás idején rakták le a nagyszínpad előtti területre, ahol augusztus 13-ig például a Placebo, a Korn, a Stone Roses, Snoop Dogg és a Killers koncertjén szórakozhatnak a szigetelők.
Aki esetleg nem a helyszínen akarná élőben követni az eseményeket, a világ legnagyobb videomegosztó portálja, a YouTube élőben közvetít a Szigetről. Az élő közvetítés a fesztivál első hivatalos napján, augusztus 8-án indul: a nagyszínpad, a világzenei party nagyszínpad és az A38 színpad műsorából összeállított élő közvetítés a fesztivál végéig minden nap 15 órától késő éjszakáig lesz látható. Mint pénteken a Szigeten a YouTube egyik munkatársa elmondta, a megosztó portálnak havonta 800 millió felhasználója van.
Az idei Szigeten 400 fős egészségügyi szolgálat tevékenykedik, az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőr, ápolók és betegkísérők, valamint egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két mentőkocsi.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború