Városlista
2025. november 4, kedd - Károly

Hírek

2014. Szeptember 22. 09:20, hétfő | Helyi

Szüreti felvonulás Alsógallán

Szüreti felvonulás Alsógallán

Büszkék lehetünk az alsógallai emberek legendás összefogására, hiszen csak ezzel lehet egy közösség sikeres

A hagyományokra alapuló összefogással az alsógallaiak szép példát mutatnak városunk minden lakója számára - fogalmazott többek között Schmidt Csaba polgármester a szüreti felvonuláson tartott köszöntőjében. Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott egyebek mellett arról beszélt, hogy az itt élő emberek az utóbbi években kiváló eredményeket értek el a közösségi munkában.Hagyományosan sokan vettek részt a szüreti felvonuláson és mulatságon, a megjelentek között ott volt Bereznai Csaba alpolgármester is. Az esemény a József Attila Művelődési Ház előtti térzenével kezdődött, majd a német nemzetiségi népviseletbe öltözött csoportok hagyományos szüreti felvonulása következett a sportpályáig. A zenés-táncos menetre rengetegen voltak kíváncsiak, a helybéliek süteménnyel, pogácsával, borral és pálinkával kínálták a felvonulókat. A sportpályán felállított rendezvénysátorban az Alsógallai Német Nemzetiségi Óvoda tánccsoportjának műsora után, a német nemzetiségi dalkörök és tánccsoportok adtak műsort. A gyermekek kézműves programokon vehettek részt, valamint az ugrálóvárat és a trambulint is kipróbálhatták. A mustkészítés és kóstoló után pedig Tarianer Sppitzbuam zenekar hívta táncba a szüreti mulatság résztvevőit.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 04. 07:47, kedd | Helyi

Bajnokok Ligája - A 4. fordulója programja: Liverpool-Real és PSG-Bayern

A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool a Real Madridot fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában.

2025. November 04. 07:45, kedd | Helyi

Meteorológia: átlag közeli hőmérsékletű és száraz volt az október

Átlag közeli hőmérsékletű és száraz volt az október - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.

2025. November 04. 07:36, kedd | Helyi

Navracsics Tibor: Magyarország az uniós forrásokat leghatékonyabban felhasználó tagállamok közé tartozik

Magyarország az uniós forrásokat leghatékonyabban felhasználó tagállamok közé tartozik.

2025. November 03. 07:15, hétfő | Helyi

Labdarúgó NB I - Legyőzte a Zalaegerszeget és élre állt a Debrecen

A Debreceni VSC hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.