Hírek
2011. Július 25. 11:16, hétfő | Helyi önkormányzati
Szűz Máriát köszöntötték Várgesztesen
A környékbeli településekről is érkeztek, szép számmal gyülekeztek vasárnap délután a várgesztesi templom előtt mindazok, akik a nagy rét felé vezető út melletti kegyhelyhez imádkozva, énekelve zarándokoltak el, hogy közösen köszöntsék Szűz Máriát.

„Ó, szűzanyám, állj mellettem, a kezemet ne engedd el, kétségben ne hagyj, a szívembe békességet adj…” – szól a segítő Szűz Máriához az ima a meredek domboldalon lévő kis sziklabarlang falán, ám ezúttal a litániát Bedy Sándor plébános a kegyhelyhez vezető lépcső alján tartotta, mivel a barlang az idei földrengések következtében veszélyessé vált, s a földbe vájt lépcső műszaki állapota is jelentősen leromlott.
Pedig szorgos asszonykezek virágokkal öltöztették ünnepi díszbe a kegyhelyet és környékét, a lépcsőfokokat, az általuk odavarázsolt csodáért Dr. Kiss József mondott köszönetet.
Várgesztesen 1921-ben fehér lovas hintó vitte fel Szűz Mária szobrát a Mészáros-hegy oldalában kialakított barlangszerű helyre, a község lakói azóta őrzik Mária tiszteletét. Vasárnaponként a litániát követően odajártak elmélkedni egészen az ötvenes évekig, amikor ismeretlenek feldúlták a területet. Hartdégen Ignác és neje 2002-ben határozta el, hogy eltüntetik a rombolás nyomait, s a kegyhelyen a Lourdes-i Szent Bernadett szobrát helyezik el. A meredek hegyoldalon 2002 júliusára lépcsőt is kialakítottak, s a barlang bejáratát ráccsal látták el.
Mindig akadtak családok a faluban, akik a történelmi viharok ellenére gondozták e helyet, fogadalmi felajánlást vállaltak és teljesítettek – fogalmazott a Várgesztesi Római Katolikus Egyházközség Képviselő Testülete, amely köszönetét fejezi mindazok számára, akik munkájukkal, példaadásukkal hozzájárultak a szobor és környezete megmaradásához, a hagyomány megőrzéséhez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
