Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2013. Április 02. 14:09, kedd | Helyi sport

Tar Sándor újra bajnok

Tar Sándor újra bajnok

Március 27-30. között került megrendezésre ökölvívó utánpótlás olimpia Salgótarjánban.

A havas, zord idő ellenére, a serdülő korosztályban 103 fő induló volt, míg a junior korcsoportban 155 fő mérlegelt, összesen a 60 egyesületből. Az esemény válogató volt idei nemzeti válogatottban való szerepléshez, aminek feltétele a bajnoki cím megszerzése. A TSC-t 6 versenyző képviselte.
Serdülő 50kg-ban Varga Béla a bronz éremért küzdött és a hazai versenyzővel szemben kemény csatában alul maradt. Junior 46 kg-ban Tar Sándor maximális (16 fő) létszámú mezőnyben a selejtezők során első nap a kiskunfélegyházi Ajtai Szilvesztert technikai fölénnyel leiskolázta. Következő napon az elődöntőbe jutásért a súly másik bajnok esélyesével lépett kötelek közé, ahol küzdelmes és technikás mérkőzésen a pécsi Kanalas Szilvesztert búcsúztatta. Az elődöntőben a kaposvári Vígh Roland ellen technikás mérkőzésen nagy fölénnyel jutott a döntőbe. A Virbán Gábor gyöngyösi ökölvívót legyőzve legjobb teljesítményét nyújtva bajnoki címet szerzett. Ezzel a teljesítménnyel kivívta annak jogot, hogy a válogatottba kerüljön és ezáltal az azerbajdzsáni, Bakuban rendezendő tornára készülhet. Rózsa András vezetőedző a sportoló teljesítményével meg volt elégedve, aki újra bebizonyította tehetségét és további edzésmunkával szép eredményeket érhet el nemzetközileg is. A versenyzőket felkészítették Rózsa András, Udvari Attila, Berki Károly és Csokor Zoltán.

63 kg - ban 16 induló ,Vörös Márton első mérközését MTK -ás versenyzővel vívta és megérdemelt 5:0 -pontozással meg is nyerte. Második meccsén egy KSI versenyzőt kapott akit szép technikai megoldásokkal és harcos erényeket csillogtatva 4:1 - es pontozással szintén legyözőtt. Az elődötőben a Kaposvári Nagy Patrikkal került szembe , akitől pontozásos vereséget szenvedett , igy Vörös Marci bronzérmet szerzett. 75 kg-ban 9 induló volt,Tóbiás Noel élete első versenyén döntő fölényes győzelemmel kezdett , a következő ellenfelével Tóth Tamás Csepeli versenyzővel már nem tudta felvenni a harcot és vereséget szenvedett igy ő is bronzérmes lett . +80 kg-ban szintén 16 induló volt . Kovács Dani szintén élete első mérkőzését vivta és 4:1 -es pontozásos vereséget szenvedett, ötödik lett. Lévai Zsozsi első mérközését 5:0 arányban nyerte,majd a következő meccsét döntőfölénnyel. Az elödőntőben a KSI versenyzőjével Pap Martinnal került szembe aki a harmadik menetben végig menekült és kapta a pofonokat , ennek ellenére , meglepetésre a KSI versenyzője nyert 3:2 arányú pontozással, igy egy ujabb bronz jutott a Tatabányai versenyzőnek .Felkészítő edzőjük Kalló László és Kardos József .

Az országos versenyen Tatabányát bíróként képviselte Babai Sándor, Udvari Attila és Csokor Zoltán, akik a jól megrendezett, nagy számú mezőnyben színvonalas mérkőzéseken sok ifjú tehetséggel találkoztak. Dr. Csötönyi Sándor a MÖSZ elnöke – a döntő elötti beszédében - elismerően szólt a versenyzők teljesítményéről, mely bizalomra ad okot, hogy ők és edzőik biztosítják a magyar ökölvívás közeli jövőjét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása

A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.

2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld

Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.

2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód

Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet

Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.