Hírek
2012. November 15. 12:13, csütörtök | Helyi sport
Ötmilliós Samsung adomány
A Samsung Electronics Magyar Zrt., kampányt indított a helyi gyermeksport támogatása érdekében „Smart Sport a Gyermekekért” elnevezéssel.
A program keretében a vállalat országszerte 100 millió forint összértékű Samsung terméket adományoz a magyarországi gyermeksport-szervezetek számára, melyből a tatabányaiak 5 millió forintos „csomaghoz” jutnak.
Schmidt Csaba, az adományátadó rendezvényen elmondta: alapos mérlegelés után döntöttek arról, hogy mely városi gyermeksport szervezetek kapják meg a Samsung nagyvonalú adományát. Tatabánya sportos város, régi hagyományai vannak a sportnak, és a város új egészségprogramjában is kiemelt szerepet kap a rendszeres testmozgás - hangsúlyozta a polgármester.
Az adományokból egyaránt részesül sportegyesület, közép- és általános iskola is. Főképp LED televízió és notebook szerepel a termékek között, melyeket a Polgármesteri Hivatal új tanácstermében vehettek át az intézmények képviselői.
A Samsung kiemelten nagy hangsúlyt fektet a sport támogatására, hiszen a gyermeksport a jövő sportsikereinek záloga. A cég által meghirdetett nemzetközi Hope Relay program magyarországi hívószava a ’Smart Sport a Gyermekekért’. A kampány keretein belül az ország megyeszékhelyein a polgármesterek – Tatabányán Schmidt Csaba - kapták a felkérést, hogy hozzáértésükkel segítsenek megtalálni azon gyermeksport szervezeteket, amelyek a leghatékonyabban tudják felhasználni a Samsung készülékeket. Minden megyeszékhely 5-5 millió forint értékű termékadománnyal támogathatja a helyi szervezeteket.
Az adománylista megtekinthető ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
