Hírek
2012. Május 21. 15:43, hétfő | Helyi
Több millió forintot zsákmányoltak az ékszertolvajok

Több millió forintot zsákmányolt egy tolvajbanda Komárom egyik ékszerboltjából.
A két férfi és egy nő szombaton 10:00 óra után nem sokkal léptek be az ékszerüzletbe, majd egyenesen a bolt hátsó részébe mentek, ott ahol az arany ékszereket tartják. Az eladóval több tálcányi árut szerettek volna kipakoltatni, de az árus csak egyből engedett válogatni.
A két férfi kiválasztott egy-egy darab nyakláncot, mondván azokat megveszik. Ezt követően a nő is válogatni kezdett. A kirakatból hozatott elő magának egy nyakláncból és karkötőből álló szettet. Azt szintén félretették megvételre egy arany fülbevalóval együtt. A csapat végül addig forgatta az ékszereket, mígnem az eladók figyelmét elterelve sikerült eltulajdonítani egy arany karkötőt, egy női sárga arany nyakláncot, egy vékonyabb férfi sárga-fehér arany láncot, valamint egy férfi sárga-fehér arany láncot, melyek összértéke több millió forint.
Az elkövetőket rögzítette az ékszerbolt biztonsági kamerája. A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a lakosság segítségét kéri a képen szereplő személyek személyazonosságának megállapítása és elfogása céljából.
Az idősebb férfi kb. 165 cm magas, kb. 45-50 év körüli, átlagos kinézetű, kissé pocakos testalkatú, fekete rövid hajú, fekete egyenes rövid, lefelé fésült bajuszt viselt. Szemüvege nem volt. Fekete zakót viselt, alatta fehér ing volt nyakkendő nélkül. Az arcformája inkább kerek, átlagos, nem tokás.
A fiatalabb férfi kb. 20 év körüli, fekete rövid göndör hajú volt. Kb. 170 cm körüli magas, vékonyabb testalkatú, karjai kissé izmosabbak voltak. Fehér pólót viselt, Tetoválása nem volt, szemüveget, ékszert, bajuszt nem viselt. Az arcformája hosszúkás, sovány volt.
A nő fiatal volt, kb. 20 év körüli, kb. 158-160 cm magas. Haja vöröses színű és nagyon hosszú, melyet hátra kötve viselt. Arcformája kislányos, kerek, enyhén duci, mint ahogy a testalkata is. Jobb oldalon felül, volt minimum 2 db arany foga. Hosszú, derékban gumis, bővebb minta nélküli szoknyát viselt, felsőruházata egy kis blúz volt.
A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők egy olasz hatósági jelzéssel ellátott sötét színű Mercedes E osztályos személygépkocsival érkeztek és távoztak és aznap Tatán is jártak egy ékszerüzletben, de onnan az eladó elzavarta őket.
A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri azok jelentkezését a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikén, akik felismerik a képen látható személyeket, illetve információval rendelkezik tartózkodási helyükről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba