Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2013. Június 12. 11:24, szerda | Helyi

Turnén a környei 3.a és - Az utolsó kincs -

Turnén a környei 3.a és - Az utolsó kincs -

Vértesszőlős és Kisbér után kedd délelőtt az oroszlányi óvodásokat, kisiskolásokat is elvarázsolták a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola 3.a osztályos tanulói Kemény Henrik „Az utolsó kincs” című meséjének színpadi előadásával.

Kezüket csukálom! – ki tudja, hányszor hangzott már el Szántó Csongortól, azaz Vitéz Lászlótól a mondat a próbák és fellépések során, de sohasem egyformán, merthogy Takács Zsuzsanna és Láng Éva felkészítésében a gyerekek rengeteget gyakoroltak, s bár már sokadszor léptek a nagyközönség színe elé, minden egyes bemutató új lendületet, új varázst, s ahogy egyre gyakorlottabbá váltak, új rögtönzéseket hozott, ha az előadás úgy kívánta.


A gyerekek már elsősként megízlelhették milyen, amikor csak nekik szól a taps. S nem is akármilyen. A környei iskola Kisfaludy-gáláján arattak fergeteges sikert, s a következő évi előadásukkal már vendégszereplésekre is utaztak a megyeszékhelyre, idén pedig szinte „turnéznak” a megyében a mesét megtekintő apróságok és maguk örömére.
Kezdődjön! Kezdődjön! – skandálták az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében délelőtt fél 10 előtt pár perccel az ovisok és kisiskolások, akik közül többen csak a lépcsőn és pótszékeken találtak helyet, de kárpótolta őket a tőlük alig pár esztendővel idősebb gyerekek előadása, a főbb szerepekben ezúttal is parádés alakítást nyújtó Fluksza Bernadett (királylány), Bán Attila Márk (ördög) és Szántó Csongor (Vitéz László).
Az apró nézők kacagtak, aggódtak a kedves főhősért, volt, aki a szemét is behunyta, amikor közeledett az ördög… Majd amikor Vitéz László sikeresen mentette meg a királyság utolsó rabláncát – akarom mondani nyakláncát – és ezzel elnyerte a szépséges királylány kezét, a színpadi közös tánc ütemére vastaps zárta az előadást. Azaz, csak zárta volna, ha a kicsik nem újrázzák a színpadra pár perc erejéig a környei diákokat, akik szombaton a tatabányai Szent Borbála Kórház családi napján ajándékozzák meg az intézmény dolgozóinak gyermekeit előadásukkal, majd pedig a tervek szerint szeptemberben folytatják a vendégszereplések sorozatát.

Köszönet mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre az előadás és a „turné”: Takács Zsuzsanna és Láng Éva felkészítőknek és a főszereplőknek, a 3.a osztálynak!

Köszönet Bernhardt Árpádnak, aki a faanyagot ajánlotta fel a díszlethez, melyet Szántó Attila álmodott meg és készített el, majd a vendégszerepléseket is megszervezte.
Köszönet Vanya Balázsnak az önzetlen technikai segítségnyújtásért, hangosításért, világosításért minden előadás során.
S köszönet Környe Község Önkormányzata számára, amely minden helyszínre gondoskodott a díszlet és a gyerekek elszállításáról!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba