Hírek
2013. December 02. 09:29, hétfő | Helyi sport
Újabb győzelmükkel dobogón a fiúk
Fordulatos mérkőzésen 25-23-ra győzött hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Szentendre ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 11. fordulójában, szombaton. Sikerével a csapat ismét fellépett a dobogóra
Jól kezdett a TAC, 3-1-re, majd 4-2-re is vezetett a rutinos játékosokból álló Szentendre ellen. A 10. percre aztán fordult a kocka, a vendégek kerültek kétgólos előnybe (4-6). Utána viszont megint jöttek a hazaiak és pillanatok alatt 8-7-re fordítottak, a szünetre 15-11-gyel vonultak a csapatok.
A második felvonás elején újra a vendégek következtek, 15-14-re zárkóztak fel. Felváltva estek a gólok, a félidő közepén aztán a hazai fekete-fehérek néhány szép kombináció után 23-17-re elléptek ellenfelüktől. Ekkor úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó, ám a vendégek is váltottak, és fokozatosan ledolgozták hátrányukat. Egyre közelebb kerültek, és - amit néhány pillanattal korábban senki nem gondolt volna - az utolsó percben már csak egygólos TAC előnyt mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban újra nagyot dobbant a "tatai szív" és egy gyönyörű kombináció végén Szám Ferenc varázslatos passzát Kovácsovics László dobta a szentendrei kapuba. Az ellenfél még időt kért az utolsó támadásnál, de nem tudtak gólt lőni, így egy izgalmas csata végén 25-23-ra győzött a Tatai AC.
férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 11. forduló:
Tatai AC - Szentendre 25-23 (15-11)
legjobb tatai góldobók: Szám Ferenc, Kőhalmi Dániel 5-5, Kanyó Bence, Hollós Máté 4-4
"Hektikus mérkőzésen vagyunk túl, fontos két pontot szereztünk egy rutinos, NBI-et is megjárt játékosokkal megerősített csapat ellen. Támadásban sokszor eredménytelenül erőltettük középen a dolgokat, és az eladott labdák számát is csökkentenünk kell. Hátul Czérna Tibi nagyon fontos helyzetekben védett, Szám Feri pedig elöl és hátul is átlagon felül teljesített. A srácok küzdöttek, hajtottak, és ami örömteli, az igazán nehéz pillanatokban mindig össze tudták kapni magukat" - mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
"Jól kezdtünk, ám a vendégek rutinosan lassítani kezdték a játékot, mi pedig sajnos átvettük a tempót. Így is viszonylag megnyugtató előnnyel zártuk a félidőt, ám a szünet után újra feljöttek és megint szoros lett. Váltottunk mi is, 5-6 góllal elléptünk, amikor kapust cseréltek, és sokadszorra is felzárkóztak. A vége a szív és az akarat diadala volt" - értékelte a látottakat Szám Ferenc, a csapat egyik legeredményesebb játékosa.
juniorok:
Tatai AC - Szentendre 32-33 (17-16)
legjobb tatai góldobók: Tóth Bence, Fodor Gábor 7-7, Szurcsik Vince 6
"Az utóbbi hetek javuló játéka folytatódott, ma már a pontszerzés is benne volt a csapatban. Sőt, azt kell mondjam, megérdemeltük volna legalább az ikszet. A támadással kifejezetten elégedett voltam, rengeteg tudatos mozgást láttam, szép gólokkal. Hátul még vannak hiányosságok, a 33 kapott gól azonban sok, főleg úgy is, hogy Balogh Dani egyébként jól védett" - fogalmazott Szurcsik István, a fiatalok edzője.
"Nagyon bíztunk a győzelemben, és jól is ment a csapatnak a játék. Sok gólt lőttünk és a védekezésben is voltak szép megoldásaink. A második játékrészben 22-20-nál megtorpantunk egy kicsit, kaptunk négy gólt, de aztán sikerült újra visszajönnünk a meccsbe. A végéért nagyon kár, roppant csalódottak voltunk, hogy egy nekünk kedvező szituációból végül úgy jöttünk ki, hogy a pontszerzés sem lett meg. De, ha hétről hétre így fejlődünk, tavasszal az ilyen találkozókat megnyerjük" - tette hozzá Czillahó Dávid, a csapat egyik beállósa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
