Hírek
2013. Szeptember 12. 07:23, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Változnak az érettségi vizsgák szabályai januárban
Több ponton is változások várhatók az érettségi vizsgák szabályaiban januárban. Előre hozott vizsga csak a középiskola várható teljes befejezését megelőző első vagy második tanév májusi-júniusi vizsgaidőszakban lesz tehető, és csak a Magyarországon tanított idegen nyelvekből, illetve informatikából.
Az oktatas.hu oldalon közzétett összegzés szerint ennek megfelelően a 2013-2014-es tanév október-novemberi vizsgaidőszakában érvényesek utoljára az előre hozott vizsgák eddig megszokott szabályai.
A 2014-2015-ös tanévtől az október-novemberi vizsgaidőszakokban már nem lesz lehetőség előre hozott érettségi letételére. A sikertelen előre hozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni. Ez a korlátozás már érinti a 2013-2014-es tanév október-novemberi vizsgaidőszakában sikertelen vizsgák javító, pótló vizsgáit is. Azok a tanulók tehát, akiket ekkor javító vagy pótló vizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségijük időszakában tehetik le.
Változatlan az a szabály, amely szerint azoknak a vizsgázóknak, akik rendes érettségire jelentkeztek, de a középiskola utolsó évfolyamán valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak, és így nem fejezték be a középiskolai tanulmányaikat, előre hozott vizsgává minősíthető át a többi vizsgájuk, a vizsgatárgytól függetlenül.
Emellett előre hozott vizsgára jelentkezhetnek - a változásoktól függetlenül - bármely vizsgatárgyból azok, akik a kérelem benyújtásának időpontjában külföldi vagy külföldi rendszerű középiskola utolsó évfolyamán folytatják tanulmányaikat. Ezt azonban 2014. január 1-jétől kizárólag a május-júniusi vizsgaidőszakban tehetik meg.
Azok, akik a tanulói jogviszony alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt középszinten magyarországi középiskolában tanított idegen nyelvekből, valamint informatikából előre hozott érettségit tettek, ezekből tehetnek szintemelő vizsgát. A sikertelen szintemelő vizsga esetében az adott tárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes időszakban lehet majd jelentkezni.
A 2013-2014-es tanév május-júniusi vizsgaidőszakától kezdődően az utazás és turizmus választható közismereti vizsgatárgyból csupán az öt (kötelező és kötelezően választandó) vizsgatárgyon felüli, szabadon választott (hatodik) tárgyként tehető vizsga.
Szintén ettől az időponttól a nemzetiségi nyelvet tanulók mint idegen nyelv (német nyelv, horvát nyelv, szlovén nyelv) vizsgatárgyból jelentkezhetnek érettségi vizsgára.
Az ismertető szerint a kétszintű érettségi bevezetése óta hat művészeti tárgyból tehettek vizsgát a jelentkezők. Ezek közül négyből (ábrázoló és művészeti geometria, magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, hangkultúra) 2014. január 1-jétől megszűnik a vizsgázási lehetőség. A további két vizsgatárgyból (művészettörténet és népművészet) pedig a későbbiekben mint választható közismereti vizsgatárgyból lehet vizsgázni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld
Hankó Balázs szerint a magyar EU-elnökség felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén, hiszen csak erős nemzetek tehetik erőssé Európát, Magyarország ebben elkötelezett -
2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld
Orbán Viktor szerint mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke
A migrációpárti Brüsszel ellenzékének nevezte a kormányoldalt Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-videójában.
2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság a rendkívüli nehézségek ellenére is jól helytállt idén
A magyar gazdaság a rendkívüli nehézségek és turbulenciák jellemezte jelenlegi globális környezetben is jól helytállt idén, ami jó alapot biztosít a jövő évi jelentős növekedéshez
2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld
Nagy Márton: elindul a Demján Sándor Program
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten.