Városlista
2025. július 19, szombat - Emília

Hírek

2014. Április 14. 09:50, hétfő | Helyi

Versünnep Tarjánban, Gyermelyen és Tatabányán

Versünnep Tarjánban, Gyermelyen és Tatabányán

A Tatabányai járás területén A Vértes Agorája közreműködésével több helyszínen versünnepet rendeztek József Attila születésének évfordulóján

Tóth Zsóka előadóművész, A Vértes Agorája művészeti szakmai munkatársa vezetésével több száz gyermek szavalta el József Attila Április 11 című versét.
Tarjánban 200 iskolás vállalkozott erre a közös akcióra a felújított művelődési házban. A közös versmondás után a Miújság? zenekar játszott megzenésített verseket. A gyermelyi általános iskola diákjai is részt vettek a versünnepen. A Vértes Agorája Szószólók formációja és Tóth Zsóka segítségével közösen szavaltak József Attila verset. A közös versmondást kortárs költők művei követték a Szószólók előadásában.
Tatabányán pedig helyi és kiskunmajsai iskolások alkottak a nagy verskönyvben újabb oldalakat, illetve a közös verselés itt sem maradt el.
Cserteg István, A Vértes Agorája kistérségi szakmai munkatársa elmondta, először ünnepli a kistérség több települése április 11-én közösen a versünnepet. Ez egy kezdet, amelynek hétfőn még Héregen a Művelődési Házban lesz folytatása. A közös versmondás mellett a Miújság? zenekar és a Szószólók csapata igazán különleges lehetőség volt arra, hogy kortárs és klasszikus költők versei is megszólalhassanak a kistelepüléseken.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi

SOK VOLT A ROVÁSÁN

Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.

2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi

ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.

2025. Július 18. 09:36, péntek | PR

Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb

a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük

2025. Július 18. 07:49, péntek | Sport

Kl-selejtező - A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele

A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában